NYIKON IGUMEN LEVELEI

Nyikon igumen (azaz: apát; világi nevén: Nyikolaj Nyikolajevics Vorobjov; 1894–1963): orosz ortodox szerzetes pap. 1933 és 1938 között a sztálini börtönök lakója volt. Haláláig még számos üldöztetést elszenvedett. A lelki élet küzdelmeiről szerzett tapasztalatait Levelek lelki gyermekeimnek címmel összegyűjtött leveleiben is megörökítette. E könyvből az első hat levelet tesszük itt közzé. A fordítás alapjául szolgáló kiadás: Igumen Nyikon: Piszma duhovnim gyetyjam. YMCA-Press, Paris, 1979, 9–22.

Kedvesem! 1950

Oly sokat kellene válaszolnom a leveledre. Most csak a legfontosabbat fejtem ki. Isten bölcsessége olyan hatalmas, hogy az Úr a rosszat is az ember javára fordítja. Ezt a gondolatot számos szent atya feltárja, és a következőt jelenti. Az ember a hit és az összes parancsolat teljesítése által üdvözülhet. A parancsolatok teljesítése megváltoztatja az ember pszichikumát, lelkét, megújítja őt, "újjá" teszi Isten képmása, pontosabban Megváltónk, Jézus Krisztus képmása szerint. Az új ember legfőbb tulajdonsága az alázat ("tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű..."). Enélkül még az összes parancsolat teljesítése sem viszi közelebb az embert Istenhez, sőt inkább Isten ellenségévé teszi, mert ha az alázat hiányzik, feltétlenül a büszkeség lép a helyébe. Úgy tűnik, hogy éppen erre a lelki sajátosságra vonatkozik az Evangélium gondolata, hogy az ördög az emberből való kiűzése után ide-oda bolyong, azután látva a házát kisöpörve és feldíszítve, de üresen, hoz "hét másik lelket, magánál is gonoszabbat", s velük együtt beköltözik a lélekbe, "és annak az embernek a sorsa rosszabbra fordul, mint előbb volt." Egyiptomi Szent Makáriosz az alázat és a többi erény viszonyát a királynak és főembereinek adott fényes lakomáról szóló példázattal magyarázza meg. Mivel mindent sótlanul, azaz alázat nélkül készítettek el, köszönet helyett csakis a király haragja sújthatja azt, aki az ebédet rendezte. Így hát alázat nélkül minden erényünk hiábavaló... Ha az ember ügyel magára, és állhatatosan küzd a bűn ellen, akkor meglátja, hogy milyen mélyen romlott, és mennyire áthatja a büszkeség az egész lényét. Minden önteltség, hiúság és gőg legyőzése az egész bűn legyőzését jelenti. Lám csak, kiderül, hogy a bűnbeesés segítségére lehet az embernek az alázat megszerzésében (feltéve, hogy a vétkeiért nem hibáztat senkit és semmit, hanem saját magát okolja, ami tökéletesen helyénvaló). Mindenben az ember maga a vétkes, a körülmények és az ördög csak hozzásegítenek a bűnhöz, és csábítanak rá. A végső döntés azonban az emberé, minthogy övé a teljes felelősség is. Ezt bizonyítja a lelkiismeret-furdalás a bűn elkövetése után.

Az ember a benne lakó bűn ellen küzdve, és folyvást az egyik vagy a másik bűnbe esve, tapasztalatból, nem pedig elméletben látja be a romlottságát és a gyengeségét, s így fokozatosan tesz szert az alázatra. Mindig és mindenütt legyőzetve a bűntől, végül a szív nagy töredelmében, könnyek között borul le az Úr előtt, és a lelke legmélyéből ismeri be a bűnösségét, illetve azt, hogy egymaga képtelen a bűn legyőzésére, s az Úrhoz könyörög: "Istenem, ha akarod, megtisztíthatsz engem" (így szólt a bélpoklos), "de magamtól semmit sem tehetek... Uram, taníts meg cselekedni a Te akaratodat. Uram, vezesd ki a tömlöcből az én lelkemet." Az ember ekkor megismeri majd, milyen nagy könyörületességgel van Isten az elbukottak iránt, mivel őszinte bűnbánatáért oltalmába veszi az Úr, elveszi a bűnét, és meggyógyítja a bűn által ütött lelki sebét. Saját tapasztalatából jut el Isten Létezésének és a rólunk való Gondviselésének a felismerésére. Felismeri, hogy "közel van az Úr a megtört szívűekhez", hogy Ő valóban lelkünk Orvosa.

Így válik vétkezésünk valami rosszból a legnagyobb jó alapjává. Isten csodálatos bölcsessége van ebben is, mint mindenben, valóban mindenben...

Ezért, kedvesem, ne csüggedj, bármilyen bűnt követsz is el, hanem vádold magad Isten előtt, valld meg Neki a bűnödet, de senkit se hibáztass; alázd meg magadat, ismerd föl a gyengeségedet mindenben, és kérd az Urat, hogy erősítse meg benned szent parancsolatait. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy ne kellene teljes erődből küzdened. Nagyon is szükség van erre, a küzdelem módját pedig a szent atyáktól kell megtanulni. Előre kell látni azokat a körülményeket is, amelyek a győzelemnek vagy a vereségnek kedveznek, s az előbbieket keresni, az utóbbiakat pedig kerülni kell. A legfontosabb azonban az, hogy a bűnös gondolatok megjelenésekor szüntelenül, teljes szívből kérjük az Úr segítségét, annak tudatában, hogy képtelenek vagyunk magunk legyőzni a bűnt. Még ha vétkezel is, a bűn elkövetésekor is Istenhez kell kiáltanod, és szégyenkezés nélkül, gondolatban leborulva Előtte, így kell folyamodnod Hozzá: "Uram, Te látod, mit cselekszem, irgalmazz nekem, és segíts rajtam, hogy kiszabaduljak az ördög hatalmából." Sírj bensődben az Úr előtt, kiálts Hozzá, amilyen gyakran csak lehet, hogy segítsen meg mindenben, egész életedben, mert nehéz ebben a világban a parancsolatokat teljesíteni. Ezért is sírtak a régi atyák a mi időnk emberei miatt, minthogy sokan el fognak veszni a bűnben.

Van még egy hatékony eszköz a bűnök elleni harcban. Mihelyt bármilyen nagy bűnbe estél, menj, és gyónd meg a gyóntató atyádnak. Ha nem teheted meg rögtön, tedd meg az első lehetséges alkalommal, semmiképpen ne halogasd! Aki gyakran és azonmód megvallja a bűneit, az azt bizonyítja, hogy gyűlöli a bűnt, a démoni fogságot, és készen áll arra, hogy a gyónáskor elviselje a szégyent, csak hogy megszabadulhasson és megtisztulhasson a bűntől. Ezért majdan elnyeri az Úrtól a teljes győzelmet, s e győzelemben mentes marad az önhittségtől és a gőgtől is. Ügyelj erre! (Az ördög hálói mindenütt ott vannak.)

Vess tehát jó alapot! Harcolj a bűnnel, amennyire Tőled telik, ne csüggedj, ha visszaesel, hanem légy töredelmes szívű, és kiálts az Úrhoz. Légy körültekintő, kerüld az ártalmas és veszélyes dolgokat, haladéktalanul gyónj a lelkiatyádnak, és tegyél szert az alázatra úgy, hogy emlékezetedbe idézed a korábbi bűneidet és a mostani elbukásaidat is. Az Úr megsegít téged, és Krisztus kipróbált harcosa leszel, aki később másokon is segíthet.

Ne add át magad a restségnek... Ne hanyagold el a kis imaszabályodat. Váljon szokásoddá, hogy óránként legalább egyszer okvetlenül az Úrhoz és az Istenszülőhöz fordulj, s imádban Tőlük kérj bocsánatot és segítséget — ha pedig van rá lehetőséged és erőd, gyakrabban is megteheted ezt.

Az Úr segítsen meg téged Szent Szergij és a többi radonyezsi csodatévő szent imái által!

Kedveseim! 1950

Békességet kívánok nektek, Isten békéjét, amely minden értelmet meghalad, és az embert Istennel egyesíti. Ám azért, hogy ez a béke meglátogasson, magunknak kell fáradoznunk azáltal, hogy a lelkünket békességre hangoljuk, felebarátaink vétkeit elviseljük, és megbocsátunk minden megbántást.

"Hordozzátok egymás terhét, így teljesítitek Krisztus törvényét." Aki azonban Krisztus törvényét teljesíti, Krisztus békéjével is betelik, amely fölötte áll a közönséges emberi értelemnek. Ez a békesség érzéketlenné tesz minden földi bánat és szenvedés iránt, kiolt minden e világi érdeklődést, fölfelé vonzza az embert, s olyan szívbéli szeretetet szül mindenki iránt, amely befedi a felebarát minden hibáját, nem vesz róluk tudomást, és amely több szánalmat kelt bennünk embertársainkkal szemben, mint magunk iránt. Erre a békére mindenki meghívást kapott, aki hisz Krisztusban, kiváltképpen azonban a szerzetesek. De ha nincs meg bennünk semmi efféle, akkor legalább sirassuk Isten előtt, hogy koldusszegények és nyomorultak vagyunk, minden jó híján, hagyjunk fel egymás megítélésével és a szemrehányással, hiszen semmirekellők vagyunk, s ki vagyunk téve annak a veszélynek, hogy az Úr elvet bennünket. "Gyógyítottuk Babilont, de nem gyógyult meg" (Jer 51,9). Vajon sokáig lesz még türelemmel az Úr irántunk? Isten szeretetével összefügg Isten igazsága, amely szerint Ádám kiűzetett a Paradicsomból, és a vízözön lebocsáttatott, Szodoma és Gomorra elégett, és az Úr Jézus Krisztus a bűneinkért keresztre feszíttetett. Alázzuk meg tehát magunkat egymás előtt és az Úr előtt, sirassuk gyógyulatlan sebeinket, és buzdítsuk egymást tőlünk telhetően a felebaráti szeretetre. Akkor alázatunkért és mások elviseléséért az Úr is türelmes lesz hozzánk a törvény szerint: "Amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak majd nektek is visszamérni." Ha azonban küzdelem nélkül átadjuk magunkat a szenvedélyeknek, mi más várhat ránk, mint az elutasítás. Isten Országa a Béke, a Szeretet, az Öröm és a Szelídség Országa. Ellentétes tulajdonságokkal viszont nem nyerünk bebocsátást Isten Országába. Erőt kell vennünk magunkon, meg kell siratnunk lelkünk rothadását, és mint a leprások, úgy kell könyörögnünk, hogy az Úr gyógyítson és tisztítson meg bennünket. "Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek" — a bűnbánat, a sírás és a meghatottság kapuit, amelyek által eljön a béke és az üdvösség. Úgy legyen, úgy legyen!...

1952

...Az egész emberiség és minden egyes ember a mély bukottság és romlottság állapotában van, és az ember nem tud a saját erejéből megjavulni, megmenekülni, és méltónak bizonyulni Isten Országára. Az Úr Jézus Krisztus ad javulást az embernek — ezért is jött a világba; ám azokat jobbítja meg, akik hisznek Benne, és felismerik romlottságukat, vagy amiként inkább mondani szoktuk: bűnösségüket. Így szól az Úr is: "Nem azért jöttem, hogy az igazakat megmentsem (azokat tudniillik, akik magukat igaznak és jónak tartják), hanem hogy a bűnösöket a bűnbánatra hívjam"; azokat tehát, akik felismerték romlottságukat, bűnösségüket és arra való képtelenségüket, hogy maguktól megjavuljanak; azokat, akik Jézus Krisztus segítségét kérik, vagy jobban mondva, kérlelik Őt könyörületéért, a bűn fekélyeinek lemosásáért, a lelki bélpoklosság meggyógyításáért és Isten Országának elnyeréséért, csakis isteni kegyelemből, nem pedig valamely jótettünk által.

Aki helyesen jár a lelki úton, először is egyre több bűnt talál magában, amíg végül teljesen a bűnben, a lelki bélpoklosságban látja magát lelki szemével, s egész szívével érzi: tisztátalan és szennyes, arra is méltatlan, hogy az Úr nevét az ajkára vegye. Ekkor a vámoshoz hasonlóan a szemét sem meri az égre emelni, s szívbéli fájdalommal így imádkozik: "Uram, könyörülj rajtam, bűnösön!" Ha valaki ebben a lelkiállapotban sok időt tölt, egykor megigazulva fog szabadulni belőle, akárcsak a vámos.

Ha azonban az ember jónak véli magát, és az egyes, mégoly súlyos bűneit is esetlegesnek tartja, amelyekért nem is annyira ő a felelős, mint inkább mindenféle külső körülmény, személyek vagy démonok, ő maga viszont a legkevésbé sem, úgy ez a magatartás hazug, s ez a nyilvánvaló vagy a rejtett illúzió állapota, amelytől őrizzen meg mindnyájunkat az Úr.

Ahhoz, hogy a helyes úton járjunk, ügyelnünk kell magunkra, és cselekedeteinket, szavainkat, gondolatainkat és hajlandóságainkat Krisztus parancsaihoz kell mérnünk, semmiben sem mentegetve magunkat. Lehetőség szerint javítani kell magunkon, nem vádolva és nem megítélve másokat. Az Úr előtt bűnbánatot kell tartanunk, alázatosságban Előtte és az emberek előtt — s akkor az Úr lassanként feltárja előttünk bukottságunkat, romlottságunkat és meg nem fizetett adósságunkat. Az egyik ember ötszáz dénárral, a másik ötvennel tartozik — de hát egyre megy, egyiküknek sem volt miből megadnia.

Arra van csakugyan szükség, hogy az Úr könyörületességében elengedje minkettejük adósságát. Ez azt jelenti, hogy nincs olyan igaz ember, akinek ne lenne szüksége a Megváltó irgalmára.

Ez tehát Isten bölcsessége! Egy nyilvánvalóan bűnös ember hamarabb juthat el az alázatra, előbb találhat Istenhez és üdvözülhet, mint a színleg igazak. Ezért is mondta Jézus Krisztus, hogy a vámosok és a bűnösök megelőzik Isten Országában a látszólag igazakat.

Isten nagy bölcsessége által a bűnök és a démonok hozzájárulnak az ember alázatosságához, és ezáltal az üdvösségéhez is. Ezért nem engedte meg az Úr, hogy kitépjék a konkolyt a búza közül — a konkoly nélkül könnyen megjelenne a büszkeség, amelynek azonban Isten ellenáll. A büszkeség és az elbizakodottság az ember halála.

Mi következik az elmondottakból? Ismerjétek fel a gyengeségeteket és a bűnösségeteket, senkit ne ítéljetek meg, ne mentegessétek magatokat, váljatok alázatossá, és az Úr a maga idején felmagasztal benneteket.

Istenem, könyörülj rajtunk, bűnösökön!

Bocsássatok meg nekem, és imádkozzatok értem!...

Kedves V. anya! 1950

"Keressétek elsősorban Isten országát s annak igazságát" (Mt 6,33). Talán saját erejéből gondoskodhat-e az ember magáról? Ha Ön testileg fáradozik, lelkileg is ezt kell tennie. A szívet ugyanúgy meg kell művelni, mint egy veteményeskertet, sőt még annál is jobban. Ha egyszer fizetni szoktak egy bérmunkásnak, az Úr talán fizetség nélkül fogja elbocsátani az érte fáradozókat? Miként is kell azonban érte fáradozni? Ön, kedvesem, jól tudja ezt. Imádkozni kell, s ügyelni magunkra, küzdeni a rossz gondolatok ellen, nem szabad semmiségek miatt veszekedni, engedni kell egymásnak, még ha kárt szenvedne is az a dolog (később nagyobb haszna származik majd belőle), hamar ki kell békülni, feltárni a gondolatokat, és sűrűbben áldozáshoz járulni.

Vajon összeegyeztethető ez a fáradozással? Sok dolog lehetséges még akkor is, ha nincs is mindenhez erőnk. De amit elmulasztottunk, legalább bánjuk meg, és így alázatra teszünk szert; ám semmiképpen se mentegessük magunkat, hiszen az önigazolással megfosztanánk magunkat a lelki növekedés lehetőségétől. Ha ellenben nem azt tesszük, amit tennünk kell, és ezenfelül a sérelmeket és a szenvedéseket sem viseljük el, s így sem bűnbánatot nem tartunk, sem meg nem alázzuk magunkat, akkor már nem is tudom, mit mondhatnék még. Ebben az esetben mennyivel leszünk jobbak a hitetleneknél? Ezért is kérem mindnyájukat: viseljék el embertársaiktól a sérelmeket, a szemrehányásokat és az igazságtalanságokat, hordozzák egymás terheit, hogy legalább ily módon pótoljuk a lelki fáradozás hiányosságait. És ami a legfontosabb: minden sérelmet és szenvedést úgy kell fogadnunk, mint amit megérdemeltünk, hiszen "tetteink méltó jutalmát kapjuk" (Lk 23,41).

Ön is tudja, hogy a végső időkben az emberek a szenvedések által fognak üdvözülni. Talán kivétel vagyunk e szabály alól? Nem hiába tanácsolták a szent egyházatyák, hogy gyakorta (naponta sokszor) emlékezzünk meg a halálról és az ítéletről, és arról is, hogy számot kell majd adnunk az Úrnak minden szavunkról, minden tettünkről és gondolatunkról, álnokságunkról, a világhoz való ragaszkodásunkról, a hiúságunkról s minden rejtett dolgunkról, amit csakis az Úr és a lelkiismeretünk ismer. Gyakrabban jusson ez Önnek is az eszébe!

Az Úr áldja meg mindnyájukat!

1949

...Mindent erőnkhöz mérten kell megtennünk. A testiekre pazarlódik minden erő, míg a lélek számára csupán néhány álmos perc marad. Hát így kell ennek lennie? Gondoljunk a Megváltó szavaira: "Keressétek elsősorban Isten országát..." Ez is parancsolat, akárcsak a "ne ölj", "ne paráználkodj" stb. E parancsolat megszegése gyakran jobban árt a léleknek, mint egy véletlen elbukás. Észrevétlenül fásulttá teszi a lelket, érzéketlenségben tartja, és gyakran lelki halálhoz is vezet: "a halottak temessék el az ő halottaikat" (Mt 8,22); a lelki halottak lelki érzék nélkül, langyosan teljesítik a parancsolatokat. Sem nem forrók, sem nem hidegek, akiket az Úr azzal fenyeget, hogy "kiveti" őket a szájából. Naponta legalább egyszer néhány percre Isten ítélőszéke elé kell állítanunk magunkat, mintha meghaltunk volna, és a negyvenedik napon az Úr előtt állnánk, az ítéletünkre várva. Gondolatban tehát az Úr előtt állva, s az ítéletre várakozva sírni fogunk, és Isten könyörületességéért esedezünk, hogy irgalmazzon nekünk, és engedje el meg nem fizetett adósságunkat. Azt tanácsolom mindnyájuknak, kövessék ezt a szabályt életük végéig: leginkább este vagy bármelyik más napszakban, akár többször is, egész lelkükből összpontosítsanak, és könyörögjenek az Úrhoz, hogy bocsásson meg, és könyörüljön rajtunk. Isten és a szent egyházatyák parancsolata az, hogy legalább egy kicsit törődjetek a lelketekkel! Minden elmúlik, a halál a küszöbön áll, mi pedig egyáltalán nem gondolunk arra, miképpen fogunk az ítélőszék előtt megállni, és milyen ítéletet fog mondani felettünk az Igazságos Bíró, aki gyermekkorunktól halálunkig a lelkünk és a testünk legfinomabb rezdüléseit is mind ismeri és emlékezetében tartja. Mit fogunk válaszolni? Ezért sírtak a szent atyák, és bocsánatért esedeztek az Úrhoz, hogy ne az ítéletkor s az örökkévalóságban kelljen sírniuk. Ha pedig nekik szükségük volt erre, akkor hát mi, megátalkodottak vajon miért tartjuk magunkat jónak, s miért élünk oly könnyelműen, és gondolunk csakis a földi dolgokra?

Bocsássanak meg nekem, és imádkozzanak önmagukért és értem! Adják át mindenkinek üdvözletemet és áldásomat!

Kedves V. anya! 1954

Minél közelebb van az ember Istenhez, ténylegesen, nem pedig az ábrándjaiban, annál méltatlanabbnak és bűnösebbnek, minden embernél bűnösebbnek érzi magát. Így volt ez a szent atyáknál. Számos példa van erre, Ön is jól tudja.

A vámos más okból tartotta magát bűnösnek. De belátta bűnösségét, nem mentegette magát, hanem egyedül irgalmasságért és bocsánatért könyörgött az Úrhoz, s el is nyerte. Valamennyi embernek kifizetetlen adóssága van Istennel szemben, és semmiféle cselekedet sem képes azt leróni. Maga az Úr mondja: Ha mindent megtesztek, amit megparancsoltam nektek (azaz ha teljesítitek a parancsolatokat), tartsátok magatokat haszontalan szolgáknak, akik kötelesek mindent megtenni, amit a Mester parancsolt (vö. Lk17,10). Vagyis mindnyájunknak, akik szüntelenül megszegjük a parancsolatokat, a vámos lelkületére kell szert tennünk, és semmiféle érdemet sem szabad keresnünk magunkban, bármilyen aszkézist is végeztünk volna. Mindig hanyag szolgák vagyunk. Egyedül Isten irgalmassága bocsát meg a bűnbánóknak, és engedi be őket a Mennyek Országába.

Ezért tiltotta meg az Úr, illetve a szent atyák is az euforikus, magasztos lelkiállapotok keresését. Egész belső aszkézisünknek a bűnbánatra kell összpontosulnia, és mindarra, ami azt elősegíti. Isten jelenléte pedig magától jön majd, ha a szív tiszta, és az Úr jónak látja. Ha az aszkézist végző emberben nincs meg a bűnösség őszinte érzése, és a szívéből hiányzik a töredelem, úgy bizonyosan illúzióba esik. Aki az ima aszkézisét gyakorolja, annak kiváltképpen el kell sajátítania a vámos imáját és töredelmét, máskülönben a démonok tévútra viszik, és önhittségbe, hiúságba, illetve ámításba esik, amitől az Úr őrizzen meg bennünket.

Ez tehát a válaszom arra a kérdésére, hogy mit jelent a vámos lelkülete szerint élni. Az Úr a vámos és a farizeus példázatával mutatta meg, hogyan és milyen lelki beállítottsággal kell imádkozni, és miképpen nem szabad (a farizeus hozzáállásával) könyörögni. A Megváltó eljövetele és szenvedései után a vámos imáját a szent atyák a Jézus-imával cserélték fel. Az értelme azonban éppen ugyanaz.

Pikler Mihály fordítása

Megjelent: Vigilia, 2006/1. 59-65. o.