Nacsinák Gergely András
LITURGIKUS KÖNYVEK
A GÖRÖG ORTODOX ISTENTISZTELETI GYAKORLATBAN
Evangélium (Ευαγγέλιον -Evangelion)
Az
ortodox templomok oltárasztalán mindig – tehát nem csak a szolgálatok ideje
alatt –, ott található a díszes, fémveretes borítóval ellátott evangéliumos
könyv. Alatta összehajtva pihen a Krisztus sírbatételét ábrázoló terítő, az antimenzion,
amelyen a pap a liturgiát végzi. Az Evangélium előlapján Krisztus megfeszítése,
hátlapján feltámadásának ábrázolása látható. Vasárnap – tehát a szombati
Alkonyati Szolgálattól kezdve – a feltámadást ábrázoló kép van fölül, a többi
napon a megfeszítésé, ezzel is kihangsúlyozva a vasárnap feltámadási
karakterét. A liturgikus célokra használt evangéliumos könyv két fő részből
áll: az első az egész évre szóló mindennapi perikópákat tartalmazza, Húsvét
Vasárnapjával kezdődően. Pünkösdig János Evangéliumából veszi az olvasmányokat.
Pünkösdtől a Kereszt Felmagasztalásának ünnepéig Máté evangéliuma, attól a
Szent Negyven Nap kezdetéig Lukács evangéliuma van soron. A Nagyböjtben egész
Nagyszombatig Márk evangéliumát olvassuk. Az első rész végén található az a
tizenegy, feltámadási jelenetet megörökítő evangéliumrészlet (Τα Εώθινα Ευαγγέλια - Ta Eothina
Evangelia: „Hajnali Evangéliumok”), amelyeket vasárnaponként, a Hajnali Szolgálaton olvasunk.
A
második részben találhatók a szeptember 1-től augusztus 31-ig tartó egyházi év
főbb ünnepein elhangzó evangéliumi olvasmányok gyűjteménye, valamint a
különféle egyházi szertartások alkalmával olvasott perikópák.
Az
Evangélium – amint azt kiképzése és használata egyaránt mutatja –, nem
egyszerűen egy könyv, amelyből felolvasásra kerülnek az olvasmányok, hanem liturgikus
tárgy. A templomi használat során az Úr igéjének letéteményeseként mintegy
Krisztus ikonjává is válik: ezért viszik ki a Hajnali Szolgálaton az ötvenedik
zsoltár olvasása alatt a templom közepére, hogy ott a hívők hódolhassanak
előtte; Krisztus is így jelent meg feltámadása után a tanítványok között, „a
szoba közepén”. Ugyanezen okból olvassa a pap a hajnali evangéliumot az oltár
jobb oldalán: Márk tanúsága szerint a feltámadást hirdető fehér ruhás angyal a
sírban „jobb felől” ült.[1]
A
liturgikus célokat szolgáló Apostol szintén nem a megszokott rendben veszi sorra
a Leveleket és az Apostolok Cselekedeteit, hanem az egyházi év során elhangzó
apostoli olvasmányokat, azok előverseit (προκείμενον - prokimenon– „szöveg előtti” ti.
zsoltárvers), és az
Evangélium előtt énekelt háromszoros Alliluia verseit tartalmazza. Az Alliluia
tehát szerepe szerint nem az apostoli olvasmányt követi, hanem az
Evangéliumot előzi meg, hiszen a szó maga is a közelgő Úrnak szól:
„dicsérjétek az Urat”. Ugyanígy a tömjénezés is – amelyet az Alliluia éneklése
alatt kell végezni[2],
Krisztus fogadását készíti elő.
A
püspökök és a papság szerkönyve. Az egyház misztériumait, a liturgiákat, és
más, magán- és közjellegű szertartások papi részeit tartalmazza (pl. templom
felszentelése, stb.).[3]
Ennek kivonata – csak a papok által végezhető szertartásokkal, imákkal –
található a Kis Efchologionban. Ízelítőként ezekből: a Nagy- és
Kis-vízszentelés szertartása; Imák a gyermek születése napján és az azt követő
nyolcadik napon; Eljegyzés és esküvő; Imák betegekért; Imádságok földek,
kertek, szőlősök védelmére; Gépkocsi megáldása; Áldás tanév kezdetén; Imák a
tanítókért.
Neve
az „órák” szóból származik, mivel egyebek között az imaórákat – az elsőt, a
harmadikat, a hatodikat és a kilencediket – is közli. Alapvetően a napi
szertartások (Ακολουθίες
του νυχθημέρου
– Akoluthíesz tu nichtimeru: kb. „Az éj és a nappal szolgálatai”)
foglalatát tartalmazza, rövid Szinaxáriont, a szentek apolitikionjait és
kondákionjait,[4]
Könyörgő Kánonokat, a Szentáldozás Szolgálatát és egyéb hasznos anyagokat. Az Orologion
ezért az énekesek és a felolvasók nélkülözhetetlen szerkönyve, de a hívők
számára is megkönnyíti az egyházi évben való részvételt, a mindennapi elmélkedést és imádságot.[5]
Mineon
(tsz. Μηναία - Minea)
Az
esztendő minden hónapjára egy kötet gyűjti össze az adott nap ünnepelt
szent(ek) szertartását, az Alkonyati és a Hajnali szolgálat végzéséhez
elengedhetetlen szövegeket. Főképp a bizánci kor szentjeinek szertartásait
foglalja magába, egész a 16. századig. A későbbi szentek szertartásainak anyaga
egy kiegészítő könyvben, az ún.
Φυλλάδες-ben található, ill. külön füzetekben,
könyvecskékben adják ki.
Az ortodox zenei hagyomány nyolchangú rendszerének[6]
énekeit tartalmazza. Minden egyes hét más-más hangot jelent, ezek naponkénti
felosztásban találhatók ebben a szerkönyvben, azaz mind a nyolc hang
vasárnaptól szombatig tartó anyaga. A könyv elnevezése a parakliszisz
(esdeklés, segítségül hívás) szóból ered, mivel az énekek többsége az Úr
irgalmát és az Istenszülő, az angyalok, a szentek közbenjárását kéri.
Az
adott nap szertartásainak énekei a Paraklitiki
és a Minea együttes használatával állnak össze. A
Tipikon útmutatása alapján kell az énekeket részben a napról (a Paraklitikiből),
részben az ünnepről (a Mineából) venni: a Tipikon és a helyi,
egyházmegyei rend pontosan megjelöli az adott ünnep rangját és ebből (tehát az
ünnep rangjából) következik a Paraklitiki és Minea (továbbá a megfelelő
időszakban a Triódion és Pendikosztárion) énekeinek esetenként
változó arányú „keverése”.
Zsoltároskönyv.
A 151 zsoltárt tartalmazza, húsz kathizmára
– azaz csoportra – bontva, mindegyik kathizmában
három stációval (στάσεις–sztászisz: állomás, megállás). Az előírásoknak megfelelően
egy hét alatt valamennyi zsoltár fölolvasásra kerül (Nagyböjtben
kétszer), azonban ez a már inkább csak a monostorokban élő hagyomány. Maga a
kathizma (κάθισμα)-szó egyébként „ülés”-t
jelent, mivel a zsoltárfejezetek olvasása alatt a hívek helyet foglalhatnak.
A
magyar szóhasználatban Nagyböjtnek nevezett időszakot Triódionnak nevezzük egy speciális szerkönyvről, amely az évnek
kizárólag ebben a szakaszában használatos. A Triódion összesen tíz hetet ölel
fel (három böjtelői hét, hat böjti hét és a
Nagyhét). Azért nevezzük „Háromódás” szerkönyvnek – ezt jelenti a Triódion-név,
mivel sok himnusza (ún. kánonja) csak három ódát tartalmaz a szokásos nyolc
vagy kilenc helyett. Mai formájában először 1522-ben került kiadásra
Velencében, azonban jórészt 8-9. századi, konstantinápolyi anyagot tartalmaz.
Húsvéttól
a Pünkösd utáni vasárnapig elvégzendő szolgálatokat tartalmazza.
Ieratikon (Ιερατικόν)
A
papság szerkönyve, amely a három leggyakrabban bemutatott liturgián kívül
(ezek: Aranyszájú Szt. János, Nagy Szt. Vazul és az Előszentelt Adományok
Liturgiája,) tartalmazza a fontosabb szertartásokat (az Alkonyati és Hajnali,
valamint a Lenyugvási Szolgálat különböző típusait), valamint a főbb közjellegű
imákat (koliva megáldása, pünkösdi térdeplőimák, stb). Valamennyi szertartás
végzéséhez részletes utasításokat ad a főszövegben, és további segítséget
lábjegyzetek és végjegyzetek formájában. Kis, kivonatos változata a Kis Ieratikon,
kevesebb, kevésbé részletesen bemutatott anyagot tartalmaz.
Dipticha/Imerológion (Δίπτυχα/Ημερολόγιον)
Az
évről-évre kiadásra kerülő Dipticha tartalmazza a teljes év minden egyes
napjának valamennyi szertartására vonatkozó liturgikus előírásokat, valamint az
egyházmegyék valamennyi fontosabb adatát, elérhetőségét. Az Imerológion
egyházi naptár, amelyben megtalálhatóak az ünnepelt szentek nevei, a böjti
előírások, valamint a vasárnapok – esetenként még a főbb ünnepek – apostoli és
evangéliumi olvasmányainak helyei.
Szinekdimosz
(Συνέκδημος)
A
szó jelentése: útitárs. Válogatás az Ieratikon, az Orologion, a Paraklitiki, a
Minea, a Triódion és Pendikosztárion, valamint az Efchologion anyagából.
Elsősorban arra a célra készült, hogy a hívők könnyebben tudják követni, ill.
végezni a különböző szertartásokat, egy könyvvel a kezükben számos másik
helyett; de például utazáskor a klerikusok számára is megkönnyíti a szolgálatok
végzését.
Teljes címe: Krisztus Nagy Egyházának Tipikonja, azaz szertartásrendje.
Részletes liturgikus utasításokat tartalmaz, azaz megadja, hogy az egyes
szertartásokon minek és mikor kell elhangzania. Kevésbé
részletes, kivonatos anyagát, az ún. Táxisz (Τάξις) tartalmazza, kisebb
kiadásban. Azért nevezik a Nagy Egyház tipikonjának, mivel konstantinápolyi
anyagot tartalmaz, amely némileg eltér a szenthegyi, vagy a jeruzsálemi
liturgikus rendtől.
A
Magyar Orthodox Adminisztratúra által a hatvanas években Hymnologion I-II.
címmel kiadott kötetek a fenti szerkönyvek
többségéből készült válogatást tartalmazzák, alapvetően a szláv gyakorlat
szerint. Az első kötet a Paraklitikiből és a Mineából
közöl részleteket, a második könyv pedig a Triódionból és a Pendikosztárionból,
kiegészítve a teljes Pszaltírionnal és néhány liturgikus tudnivalóval.
Mivel azonban mindkét kötet válogatás, a szertartások nagyobb részét végig
magyar nyelven végezni ezideig nem lehetséges. (Nem beszélve arról, hogy a
bennük található szövegek prózafordítások, azaz nem igazodnak meghatározott
mintadallamhoz, míg az eredeti szövegek igen – ez még inkább megnehezíti
liturgikus használatukat.)
Α szerző külön köszönettel tartozik Monostori Gábornak a
javításokért és kiegészítésekért.
[1] Mk. 16;5.
[2] A mai szokás szerint a
tömjénezést az apostoli olvasmány alatt végzik; helyesebb, egyes helyeken
felújított, ám még nem elterjedt gyakorlat azonban az
Alliluia alatt tömjénezni.
[3] A gyakorlatban nemigen használják, mivel anyagának jó
részét más, jobban kezelhető szerkönyvekbe szerkesztették (pl. Ieratikon);
tehát inkább „referenciakönyv”.
[4] Szinaxárion:
kalendárium, egyházi naptár, az ünnepek
rövid teológiai, történeti kifejtésével ill. az ünnepelt szent
életrajzával, csodáival. A Szinaxárionból derül ki, melyik napon mit ünneplünk: ez lehet az
ünnep teológiai, lelkiségi, történeti kifejtése vagy az adott szent(ek) ill.
ereklyéik, ikonjaik életrajza, csodái. Apolitikion és kondákion
– itt: a szentek saját himnuszai.
[5] Gyakorlati okokból sokszor az Orologion alapján készült kisebb kiadványokat (pl. Enkolpion, Szilliturgikon) használnak a szolgálattevő énekesek és felolvasók.
[6] Hang: a görög egyházzenében nyolc különböző dallamcsoportot használnak, a csoportok neve görögül Ichosz, azaz Hang, ebből származik a Nyolc Hang, azaz Oktoichosz-elnevezés.