Szír Szt. Efrém (306k.–373)
(részlet)
1. Ki játszott valaha is íly elnémító csodálattal,
pengetett egyszerre ezernyi húrt,
keverte bölcsességben az ót
s az újat a természet világával,
mert mindben a Teremtő képe rejtezett?
Nyíltan kiábrázoltad rajtuk azt:
belőlük mind a mindenség Ura néz ránk,
s a mindenség Urának Fia.
Dicsőség a Te
elrejtőzésednek!
2. Összegyűjtötted az elszórt
rejtvényeket
a Törvényből szépséged köré,
és kijelentetted Evangéliumodban az
ősképeket
a természet világából, meg az erőket s
a jeleket
mint színeket képmásoddá keverted;
megszemlélted magadban, és megfestetted
magad
– Ó festő, ki önmagadban atyád is
megfestetted,
a kettőt együtt, egymásban festve meg.
Dicsőség a Te
elrejtőzésednek!
3. Próféták, királyok, papok: e
teremtmények
mind Téged ábrázoltak, mégse
hasonlított a kép:
alkotott alkotók erre sosem képesek,
Te egyedül tudod önmagad megfesteni:
ők előrajzolták képmásod,
de Te fejezted be azt eljöveteleddel,
s a rajzolatok eltűntek a színek
erejétől,
melyek a skála minden árnyalatában
ragyognak.
Dicsőség a Te
elrejtőzésednek!
4. Rajzolata fakó az idő bárányának,
dicsősége ragyog az igazság bárányának;
egész erőtlen jelképe a pálcának,[2]
<vakít> a fénye a
Megfeszítettnek;
<elkészítették> a kígyót és felállították,[3]
a pusztában az ábrázolta ki a testet,
mely felemeltetett:[4]
a múlandó rejtvények véget értek,
elemésztette
őket a nem‑múló igazság.
Dicsőség a Te
elrejtőzésednek!
körülvette és elnyelte [***]
eljöveteled ragyogásától kifényesedtek
az árnyékok,
véget értek az előképek, megmaradtak a
nevek,
a rejtvények fényeit elnyelték sugaraid
rejtvényeid elmúltak, de nem múltak el
prófétáid:
a nép tévedett a prófétákat olvasva,
mert azt gondolták, nem Te vagy Te.
Dicsőség a Te
elrejtőzésednek!
6. Uram, Neked könnyű rejtvénybe
rejteni magad,
az Írásba is képet, táblákat tettél,
a királyok képei nem tűnnek el,
amikor tartományába érkezik a király
(a királyokat királyok ölik meg,
s törlik ki, semmisítik meg képeiket)
Íme mennyei királyunk képei
templomaiban vannak,
képmásai az ő birtokain.
Dicsőség a Te
elrejtőzésednek!
10. Amikor a király birtokára érkezik,
egy új képet állít fel
ifjúságának képei mellé:
a méretek változtak, de a képek
maradtak
a kép tökéletesre készült.
A próféták maradnak, képeik el nem
múlnak:
a Lélek festette tökéletesre
mindegyiket,
mindenféle alakban.
Dicsőség a Te
elrejtőzésednek!
11. Krisztus természete változhatatlan,
csak szeretetéből vett magára
változást:
színekbe öltözött, rejtvényekbe,
előképekbe,
mindenféle alakba, minden mértékben.
Látták őt keresztrefeszítői,
és gyalázták,
látták a gazok, és idegenkedtek tőle,
látta az egyház, s természetét
megismerve
hódolt változásainak.
Dicsőség a Te
elrejtőzésednek!
Megjelent: Szakrális képzőművészet a keresztény ókorban. Szerk., ford.: Bugár M. István. Kairosz, Bp., 2004.