Szír Szt. Efrém (306k.–373)

 7

Himnuszok a szüzességről[1]

(részlet)

 

1. Ki játszott valaha is íly elnémító csodálattal,

pengetett egyszerre ezernyi húrt,

keverte bölcsességben az ót

s az újat a természet világával,

mert mindben a Teremtő képe rejtezett?

Nyíltan kiábrázoltad rajtuk azt:

belőlük mind a mindenség Ura néz ránk,

s a mindenség Urának Fia.

 

Dicsőség a Te elrejtőzésednek!

 

2. Összegyűjtötted az elszórt rejtvényeket

a Törvényből szépséged köré,

és kijelentetted Evangéliumodban az ősképeket

a természet világából, meg az erőket s a jeleket

mint színeket képmásoddá keverted;

megszemlélted magadban, és megfestetted magad

– Ó festő, ki önmagadban atyád is megfestetted,

a kettőt együtt, egymásban festve meg.

 

Dicsőség a Te elrejtőzésednek!

 

3. Próféták, királyok, papok: e teremtmények

mind Téged ábrázoltak, mégse hasonlított a kép:

alkotott alkotók erre sosem képesek,

Te egyedül tudod önmagad megfesteni:

ők előrajzolták képmásod,

de Te fejezted be azt eljöveteleddel,

s a rajzolatok eltűntek a színek erejétől,

melyek a skála minden árnyalatában ragyognak.

 

Dicsőség a Te elrejtőzésednek!

 

4. Rajzolata fakó az idő bárányának,

dicsősége ragyog az igazság bárányának;

egész erőtlen jelképe a pálcának,[2]

<vakít> a fénye a Megfeszítettnek;

<elkészítették> a kígyót és felállították,[3]

a pusztában az ábrázolta ki a testet, mely felemeltetett:[4]

a múlandó rejtvények véget értek, elemésztette

őket a nem‑múló igazság.

Dicsőség a Te elrejtőzésednek!

 

5. A hajnalodat napkeltéd

körülvette és elnyelte [***]

eljöveteled ragyogásától kifényesedtek az árnyékok,

véget értek az előképek, megmaradtak a nevek,

a rejtvények fényeit elnyelték sugaraid

rejtvényeid elmúltak, de nem múltak el prófétáid:

a nép tévedett a prófétákat olvasva,

mert azt gondolták, nem Te vagy Te.

 

Dicsőség a Te elrejtőzésednek!

 

6. Uram, Neked könnyű rejtvénybe rejteni magad,

az Írásba is képet, táblákat tettél,

a királyok képei nem tűnnek el,

amikor tartományába érkezik a király

(a királyokat királyok ölik meg,

s törlik ki, semmisítik meg képeiket)

Íme mennyei királyunk képei templomaiban vannak,

képmásai az ő birtokain.

 

Dicsőség a Te elrejtőzésednek!

 

10. Amikor a király birtokára érkezik,

egy új képet állít fel

ifjúságának képei mellé:

a méretek változtak, de a képek maradtak

a kép tökéletesre készült.

A próféták maradnak, képeik el nem múlnak:

a Lélek festette tökéletesre mindegyiket,

mindenféle alakban.

 

Dicsőség a Te elrejtőzésednek!

 

11. Krisztus természete változhatatlan,

csak szeretetéből vett magára változást:

színekbe öltözött, rejtvényekbe, előképekbe,

mindenféle alakba, minden mértékben.

Látták őt keresztrefeszítői, és gyalázták,

látták a gazok, és idegenkedtek tőle,

látta az egyház, s természetét megismerve

hódolt változásainak.

 

Dicsőség a Te elrejtőzésednek!

 

Bugár M. István fordítása

 

Megjelent: Szakrális képzőművészet a keresztény ókorban. Szerk., ford.: Bugár M. István. Kairosz, Bp., 2004.

 



[1] Hymni de virginitate 28,1–6; 10–11: CSCO 223 (1962): 101–4

[2]     Vö. Ter 32,10; Kiv 14,16; 15,25; 17,5-6; Szám 17,23; 4Kir (2Kir) 4,29.

[3]     Vö. Szám 21,6‑9.

[4]     Jn 3,14‑16.